Csütörtök van, ami azt jelenti, hogy reggel 11 óráig én vagyok az ügyeletes gondozó Pam mellett, akkor ő elmegy a Fitability órájára, majd délután 15 órára érkezik a hivatalos segítség, aki egészen este 21 óráig marad, hogy én - ezen az egy napon kivételesen - 19 órakor leléphessek kortárs táncra. (Ennek az előzményeiről majd később. Figyelem, előzménybejegyzés kilátásban!) Nyári szünet is van, ami pedig azt jelenti, hogy minden nap 7.30-20.30-ig vagyok szolgálatban, azaz többnyire napi 13 órás munkarendben, és ha bárkiben felmerülne a gondolat, hogy azért biztosan akad itt-ott szusszanásnyi idő napközben, annak álljon itt tanulságként a mai nap jegyzőkönyve (ami mellesleg "csak" 11 órás volt, azaz a "legkönnyebb" napom a héten).
Ma
reggel 5.40-re állítottam az órát, mert – mint minden nap –
előző este, hulla fáradtan fellelkesültem, hogy de majd kialszom
magam és akkor reggel! … amiből aztán többnyire az van, hogy
szépen átállítom az órámat 7-re, ahogy tettem ezt ma is, addig pedig visszaalszo, amely művelet azonban ma valamiért nem sikerült, úgyhogy bár
7-kor kecmeregtem ki az ágyból, szépítő alvásból nem jutott
igazán sok. Gyors zuhany, hajmosás, fél 8-ra lelibegés a
konyhába, Pamnek reggelikészítés, Martintól büdzsékunyerálás,
illetve instrukciók begyűjtése a vízvezetékszerelő
kifizetéséről, borítékban nagy összeg, aláírandó, szabadon
kisebb összeg, ami csak egy keret, nem biztos, hogy mind kell, majd
a szaki megmondja, csak írja a többihez és írja alá, rendben,
vettem, közben Pam már jön is le a lépcsőlifttel (?? ez így van
magyarul?), indulhat a nap.
A szép az
egészben az, hogy ugyan iskolaidőben kizárólag Pamre kell majd
koncentrálnom csütörtök reggelenként, a szünetben itt a két
gyerek is (illetve kb. 10 óráig csak egy, mert Ellie annál előbb
nem szokta tiszteletét tenni az ébrenlévők körében), így
mellettük a gondozói feladatok ellátása (vagy éppen fordítva)
elég nagy kaland. 8-ig én is megreggelizem, utána fél óra alatt
online shopping intézése, majd Pamnek szólni, hogy hívja fel az
orvosisegédeszköz-szállítókat az új ülőpárnája miatt, amit
megrendeltek, de mégsem rendeltek meg, de mégis megrendeltek, és
akkor mégis intézni kell a kiszállítattását. Közben leesik,
hogy a másik bevásárlólistán árválkodó borotva eszembe jutott
még a rendelés előtt, de aztán mégis elfelejtettem, úgyhogy
gyorsan próbáljuk meg módosítani a rendelést, még megy, remek,
de időközben az ASDA kifogyott a négy- és ötpengés szerkezetek
mellett pár hónap elteltével avíttá vált típusból, amit Martin
használ, tehát rendelésmódosítás módosítás nélküli
elfogadása – és Bogi, kérdezed, hogy miféle aktualitása van a
Shakespeare-daraboknak, hát kérlek, ez itt a Sok hűhó semmiért
tökéletes példája –, majd Pam felkísérése az emeletre,
hogy mosdóba tudjon menni, aminek az elején és a végén szintén
asszisztálnom kell. A kettő között Seannak reggelikészítés
kukoricás-tonhalas szendvics formájában, majd az érkező
vízvezetékszerelő kikérdezése napirendjéről, végül közös
megegyezés alapján a pénzügyek spontán lerendezése, így
mindegy, hogy ki mikor megy el, vagy hogy ő meddig dolgozik ma a háznál.
Épp időben vagyok ahhoz, hogy fel tudjak szaladni Pamnek segíteni,
amikor is a szakirohangáláshoz nyitva hagyott ajtón kopognak,
leviharzom, Amazon csomag érkeztetése Ellie számára. Nevet
bediktál, aláír, viszlát, rohan vissza a lépcsőn az emeletre.
9:15, időközben
Ellie felkel, hiszen ma műstrand- és vidámparkba megyünk, nagy az
izgalom. Szerencsére a reggelijéről maga gondoskodik, így én
megpróbálok némi aktivitást kicsikarni Pamből, de mindhiába.
Sean közben a multitaskingot gyakorolja szorgosan: tévénézés
közben játszik a telefonomon. A lényeg, hogy a fontossági sorrend
a helyén van. Jön az isteni szikra, ha Pam semmit nem akar
csinálni, akkor hozom a gépemet, és nézzük meg, milyen musicalekből
lehet majd válogatni a ház befejezését megünneplendő West
End-látogatás apropójából. A jelek szerint most még ez is
jobban érdekel engem, mint Pamet, de nem adom fel, és hosszas
tartalomolvasgatás, illetve oldalbetöltésre várások után
leszűkítjük a kört 7 db musicalre. Éljen. Közben érkezik
Ellie, lecsap a gépre és elkezdi böngészni a gyerekmusicaleket,
én javaslatot teszek közös családi ÉS KÜLÖN csak felnőtt
színházlátogatásra, de akkor legyen inkább csak a gyerekekkel,
mondja Pam, én meg mondom, hogy oké, csak rám akkor ne számítsatok
(ez utóbbit persze – egyelőre – csak magamban). Ekkor újabb
látogató érkezik a nyitott ajtón, leszaladok, újabb csomagok,
megjöttek a friss ruhadarabok a nyaralásra. Persze a zöld sortban
nem kék, hanem lila a csík, úgyhogy az MINDENKÉPPEN
visszaküldendő, mert hát a kék az szuper, nade a lilával
MINDENKI kinevetné Seant. rendben, akkor az megy vissza majd az én
tenisztopommal együtt cserére.
11 óra lesz,
lemegyünk, Pam megpróbálja utolérni a párnásokat, sikerül, de
ismét a “mégsem adták le a rendelést” nem várt fordulat
következik a szappanoperában, már nem nagyon követem.
Cipőfeladás, kerekesszékre lábtartó felcsatolása, gyerekeknek
útravaló, nekem túlélősaláta bepakolása, negyedkor végre
érkeznek a szállítók, így mi is nekiindulhatunk. Kint borús ég,
szél; esernyő és sál bebiztosítva, ami egyáltalán nem jut
eszembe, az a napszemüveg és a naptej, hiszen még a buszmegállóban is
orkánerejű szél borzolja a hajamat és a kedélyemet. Mire a fél
órás buszút végére érünk, természetesen az utóbbi két tárgy
hiányzik égetően, az előbbieket pedig teljesen feleslegesen cipelem a pakk
tetejében. Így aztán a gyerekek ringlispíren fejjel lefelé
lógásának kötelező szemmel kísérése során említett páros szervem
sokszorosan kifolyik a tűző naptól, és pecsenyére sülök, ahogy
az meg van írva.
Gyerekek fejjel
lefelé lógása közben életmentő saláta elfogyasztása (bölcs
döntés, ugyanis, mint kiderül, később esély nem lenne rá),
majd tegnap délután 3 óra óta készülő válasz-sms befejezése
(azaz átfogalmazása, hiszen a hirtelen lelkesedésnek majd' 24 órával
később némileg megkopott az aktualitása) és elküldése.
Fényképezés, majd újabb zsetonok vásárlása további fejjel
lefelé lógás céljára, és annak felismerése, hogy rendkívüli
visszafogottság esetén sem fogunk tudni nemhogy spórolni, de
kijönni sem a mai napra kapott, Martin szerint (és szerintem is)
túlságosan sok pénzből. Csakhogy ez a hely drága, sőt, nagyon,
orbitálisan-pofátlanul drága.
Ellie
ebédelni akar, persze Sean még nem szeretne, előbb inkább felülne
még erre-arra… tehát ebédelünk. Fish and chipses bódé
becserkészése, lemondó kutakodás a pénztárcában a holnapi
mozipénz megdézsmálásával, bár a drága fish and chips jó, és
végül hárman esszük meg (hiába, még mindig éhes vagyok,
lecsúszik egy kis chips, amit már egyik gyerek sem bír megenni).
Ebéd közben sms jön Martintól, hogy jáj, negatív, a pénzt
mégse úgy adjam oda a szakinak, és reméli, jól érezzük
magunkat; gyerekekre tekintettel a felénél elharapott kármkodás,
de hát, válaszolom, már odaadtam, tehetek esetleg valamit az ügy
érdekében, és mellesleg igen, a gyerekek nagyon élvezik a
napot. Ellie köti az ebet a karóhoz, így e-mailben néhány kép
küldése a fentiek bizonyítékaként Martinnak, jön a válasz,
hogy igen, valóban úgy tűnik, jól szórakozunk (a miheztartás végett: én egyik képen
sem szerepelek). Ebéd után újabb ringlispírre akarnak ülni,
felajánlom, hogy majd elkapom a fish and chipset röptében, amikor
fejjel lefelé elengednek a záróizmaik, és az aktuális négy perc
után nem is állunk olyan messze a valóságtól ezzel a
kijelentéssel, noha a záróizmok azért hősiesen kitartanak a nap
végéig.
Fogy a
zseton, kellene desszert, de wc-re is kéne menni, de jó, van is a közelben, ám
csak mobil, kézmosási lehetőség nélkül, a hólyagzáróizmokat virtuális energiatartalékaik kiaknázására sarkalló szagokkal, na, akkor ezt
inkább kihagynánk. A jégkrémesbódé felé vesszük az irányt, ezt már
saját pénzből fizetik (többek között az ilyenekért is imádom
őket), mentafagyival leülés az ebéd helyszínén, üdítővásárlás
fontolgatása majd kivitelezése (szintén saját zsebből már). Éppen laza lenne minden, amikor Seant megcsípi valami,
fájlalja, drámázik, dagad, jááháháj, hát átrohanok én a szemközti
bevásárlóközpontba kálciumért, ugyan, most már mindegy,
mennyire szállunk alá a túlköltekezés poklára, hadd szóljon. Kimegyek,
kézre pecsét, hogy visszajöhessek, rohanás, az előző vasárnap
a bevásárlóközpontban tett első látogatásom utólagos belátással rendkívül hasznos emlékeinek
felidézése a gyorsabb ügyintézés érdekében, megvan a Boots,
mérgezettegér-szindróma, végre megvan a kálcium, 3,59 font,
MENNYI?, fizetés, gyors rohanás a mosdóba, ha már egyszer itt
vagyok, majd futás vissza a műstrandra, 10 helyett 20 perc alatt
meg is járom, közben Ellie-vel leesemesezzük, ki merre jár. Van
még egy környi zseton, arra még beneveznek, Ellie bölcsen nem
fejreállítósat választ – Sean pedig még nem bölcs. Pamnek sms
küldése, hogy 4 helyett 5.30-ra haza is érünk. Végre elindulunk, egy élmény volt.
Buszmegállóban
összefutás Ellie új barátnőjével, annak nővérével és
anyukájával, ők is ugyanazzal a busszal jönnek, éljen, így a
hazafelé fél óra alatt jut időm némi fejből kifelé nézésre.
Átszálláskor Seannak mosdó kell, tehát Costa Café megcélzása,
alibi feketeribizli-málna fruit cooler vásárlása mosdóért
cserébe (de csak mert lelkiismeretesek vagyunk, amikor ugyanis
belépünk, épp senki nincs a pultban, akár el is sunnyoghatnánk a
mellékhelyiség igénybevételét), az italt aztán hárman
fogyasztjuk el hazafelé, úgyhogy ezt is hozzáírom a közös
költségvetés kiadási oldalához.
17:40-re
hazaérünk (ma metrósztrájk van, kicsit zsúfoltak az utak), Sean
behajtja a tegnap a 4 órás hazaérkezés tudatában tett
ígéretemet, hogy Sherlock Holmes-os társasjátékot játsszunk,
így mosdóba menetel nélkül, azon izzadtan, lerongyolódtan
gyümölcsöt készítek nekik, majd 25 percünk van egy ügy
felgöngyölítésére, sok szerencsét. Együttműködős formát választunk, így 18:20-ra éppen befejezzük a játékot –
bár azt nem mondanám, hogy megoldjuk, mivel az összes bizonyíték
ismeretében is homályosak a tippjeink, bár én azért nagyjából
beletrafálok a forgatókönyvbe, hurrá, rám fér egy kis sikerélmény -, tíz
perces vacsora felrakása, mosogatás, gyümölcskészítés ismét,
közben Ellie duzzog, mert elment az Internet, így az
élménybeszámoló kicsikarására tett kísérleteim kudarcba
fulladnak. 18:40-kor felviharzás zuhanyozni, napégést leápolni,
sminket igazítani, tánccuccot bepakolni, inni, inni, inni. Martin közben írt,
vízvezetékszerelői kifizetés megbeszélve, minden oké. Majd a
buszról válaszolok.
A
hiányzó Internetet már nem sikerül megjavítanom.
...
Avagy röviden-tömören: most már tudjátok, miért nem írtam blogot két jóégmárhárom hónapja :D.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése