Joy-napok

Na nem csak az ezer éve tervezett, és így a kuponokkal némileg olcsóbb bevásárlásról volt szó, hanem az egész előző hétről, amikor végre olyan jól éreztem magam Magyarországon, ahogy mindig is szerettem volna, de igazából csak most, őshonos turistaként volt rá lehetőségem. A verőfényes, de nem agresszív napsütés, a kabátmentesség zálogául szolgáló nyári hőmérséklet, a Zsigmond Vilmos kiállítás, a moziK (így, többesszámban), végre-végre-végre egy óra a világ legjobb spinningedzőjével - miután amúgy is késésben hússzor eltévedtem az Astoria aluljárójában, és már majdnem meggondoltam magam, amikor aztán mégsem, így sikerült befutnom a Candymanre, mert a sors megjutalmaz a jó döntésekért :) -, a sima járdafelületek, illetve magassarkú-kímélő macskakövek (érdekes módon mind a természeti, mind az emberek által kialakított környezetre jellemző az agresszivitás hiánya szemben a brutálisan tolakodó angol széllel és a brutálisan kiálló, cipőgyilkos járdakövekkel), valamint legfőképp a világ legjobb ikertesója és a barátok segítségével sikerült pont olyanná tenni ezt a hetet, amilyennek terveztem, és ez nagy szó, mert mostanában nem igazán érzem, hogy - egy frappáns képzavarral élve - aktívan tudnám előre gördíteni az életem kerekét.

Stikában fotózott Oscar-, Emmy- és Bafta-díjak, mert ilyet nem látunk minden nap. Zsigmond Vimos a boldog tulajdonosuk.

Somindennel vagyok adós itt a blogon - többek között még egy brüsszeli élménybeszámoló is szerkesztési fázisban rekedt, de több apropója is van, úgyhogy nem marad a mappám fenekén -, így még arról sem írtam, hogy pár hete sikerült átélnem az első igazi "hal a vízben" élményemet itt, Londonban, amikor is testületileg elmentünk megnézni az Almodóvár filmjéből készült Nők a teljes idegösszeomlás szélén című darabot. A részleteket majd később, de a lényeg az, hogy sikerült megteremteni egy minden ízében európai, kontinentális európai életérzést, amelyről így véletlenül kiderült, hogy éppen az én természetes közegem.

Lelkesít, gyógyít, felemel. A legmélyére megy és megmutatja, mire képes, ha merünk nem hazudni magunknak és hűek maradunk legjobb önmagunkhoz. A filmet még nem láttam, de a darab szenzációs.

Ez a fajta ismerősség - szemben a komfortzónát jelentő sziszifuszi küzdelemmel, aminek semmi értelme nincs, de hogy alaposan ismerem, ezért tudom, mire számíthatok, ahhoz kétség sem fér - éltető, és az ilyen energiáktól lettek örömnapok a magyarországi órák. Az én világomat értő emberek fizikai közelsége nagyon sokat jelent, épp annyit, amennyire Londonban hiányzik. Nagyon hálás vagyok az e-mailnek, a facebooknak és a skype-nak, de a mindennapok jelentős részét mégiscsak olyan emberekkel töltöm, akik egyrészt nem felnőttek, másrészt pedig ha ritkán mégis azok, akkor nem érnek rám, ami teljesen a helyén van, csak ez nem változtat azon, hogy mindez - megspékelve a lehetetlen munkaidővel, valamint az anyai és házvezetőnői teendők párhuzamos ellátásának terhével - rendkívül magányossá tesz, és rá kellett jönnöm, hogy ennek megfelelően, minden ellentétes irányú erőfeszítésem ellenére szeptember óta egyetlen barátot sem sikerült szereznem. Az előző lányt, aki nyaralni ment haza tavaly augusztusban, de sosem tért vissza, állítólag az is traumatizálta, hogy nagyon elszigetelődött itt - de nagyon hamar rájöttem, hogy bár nálam tíz évvel fiatalabb, az angoltudása pedig alapszintű volt, egyáltalán nem ez volt az elmagányosodása oka. Én a kezdetektől minden erőmmel azon vagyok, hogy ne ragadjak a négy fal közé, de a körülmények finoman szólva is ez ellen dolgoznak. Rengeteg dolog ésszerűtlen itt, amitől folyamatosan úgy érzem, hogy árral szemben próbálok működni, ami felőrli a munkaidőn túlra maradó energiákat. Otthon pedig minden csak egyszerű volt; velem, a szándékaimmal, a gondolataimmal egyirányú. Persze őshonos turista minőségemben, ezt ismét ki kell hangsúlyoznom.

Mivel elsőre túlzásnak, világi hívságnak, illetve részemről felületességnek tűnhet, hogy mekkora jelentőséget tulajdonítok a magassarkú-viselésnek, hagy fejtsem ki, hogy esetemben miért áll fenn egyenes arányosság e tevékenység és a boldogságérzet között :). Az egész a láthatóságról szól; arról, hogy azt veszem magamra, ami engem képvisel, ami jólesik, nem pedig azt, ami megfelel a naphosszat betöltött funkcióimnak - reggel és délután "mindenmindegyneki" farmer és póló a gyerekekkel járó esetleges koszfajták elviseléséhez, strapabíró edzőcipő a lábbeligyilkos utakhoz és a parkot átszelő, harminc másodperces "buszelkapó" sprintekhez; napközben a háztartásikosz- és az eltüntetéséhezszükségesfizikaierőkifejtésseljáróhőleadás-kompatibilis "mindenmindegyneki" takarítóruha (a.k.a. edzőruha), délután-este pedig "mégannálismindegyebbneki" ruha a főzéshez és a zsírfoltokhoz. Én ellenben nagyon szeretek a hangulatomnak megfelelően felöltözni, és a tinédzserkori ízlésficamos útkeresés után élvezni, hogy végre olyan ruhákat veszek fel, amelyek a leginkább összhangban vannak velem, a legjobban láttatnak, és amelyekben a legjobban érzem magam. Ez egy végtelenül szubjektív érzés, de épp ez a lényege. Csak a saját élményem számít. Ennek a szempontnak a folyamatos megtagadását ezért nehezen viselem, nem beszélve arról, hogy a lapos cipőkben szenvedek, én négy-öt centis sarokban vagyok egyensúlyban, amiről talán a lúdtalpam tehet, esetleg a testem súlyponteloszlása, nem tudom, csak az a biztos, hogy én és a fitnesztermen kívüli edzőcipő, az három, tízből tízszer biztosan nem viselném, és amikor állandóan rákényszerülök, akkor felgyülemlik bennem az igény a jóval természetesebb életteret biztosító magassarkúk és járulékos ruhadarabok iránt :).

Ildi PradátCCC-t visel

A koronát négy nap alatt rám varázsoló fogorvos, a régóta esedékes wellness-ről gondoskodó kozmetikus, a céges számlát kedvesen és együttműködően megszüntető banki ügyintéző, a netes rendszerben megjelenő "minden jegy elkelt" felirat ellenére beszerzett jegy a Notes on a Scandal vetítésére és azt követő beszélgetésre Judi Dench-csel (amit végre hétvégén tartanak!), valamint a lakástól öt percre lévő bevásárlóközpontban felfedezett paleós cukrászsütik mind fontos összetevői a laktózmentes boldogságnak, de a prímet természetesen az egyetlen és (az azonos DNS ellenére) megismételhetetlen ikertesóm és a fantasztikus barátaim viszik, akikkel kölcsönösen nagyon-nagyon örülünk egymásnak minden alkalommal, amikor találkozunk, és mivel ilyen élményben csak az utóbbi pár évben volt részem, ez az, ami a leginkább hiányzik ebben a negyedik zónás (értsd: faluvégi) elszigeteltségben. Ezúton is köszönöm, hogy vagytok, és akikkel most nem sikerült találkoznom, azoknak ígérem, hogy legközelebb kevesebb lesz a fogorvos és a banki ügyintézés. Tudom, hogy nagyon szerencsés vagyok, hogy végre olyan emberek vannak az életemben, akikkel kölcsönösen jobbá tesszük egymás itteni élményeit, és ez a jövőben is fő szempont marad.

Én legközelebb augusztus második felére tervezek Joy-napokat, azzal a különbséggel, hogy akkor Martinék is éppen Pesten nyaralnak majd, de nem hiszem, hogy nagyon keresztezzük majd egymás útját. Továbbá szeretném hangsúlyozni, hogy ezúttal sem vettem tényleg semmit, amire nem volt szükségem csak azért, mert kuponkedvezmény járt rá. A szennylap pedig - "Ugye, látod, hogy Jessica Chastain rosszul tartotta maga elé a kezét, ezért teltebbnek tűnik, tehát te soha ne kövess el ilyen hibát!" What the effing fuck? - rendeltetésének megfelelően a szelektív hulladékgyűjtőben landolt. Remélem, a fiatal lányok egészséges testképének kialakításáról szóló könyvet nyomtatnak majd belőle.