Brüsszel, 2-3. nap

Amint azt valaki igen okosan kifejtette, a munka ellentéte nem a kikapcsolódás, amely többnyire igen aktív és zsúfolt tevékenység, hanem a semmittevés, amiből egyenesen következik, hogy a mostani szabadságom alatt sem pihenek igazán. Brüsszel teljesen beszippantott, ráadásul éjjel még az Egy csodálatos elmét és a Pretty Womant is elkaptam a tévében, úgyhogy utóbbit végre felnőtt fejjel is megnéztem (alig tárgyiasítja a nőt az egész filmen át - egy ponton konkrétan egy Cartier nyakláncként utalnak Vivienre, most tényleg? -, ám Julia Roberts tényleg micsoda színésznő, a casting tökéletes), és a két éjszakai átlagos alvásmennyiségem egyelőre öt órára rúg. Meglévő holland és francia nyelvtudásomat összetéve még péntek este megtudtam a kiírásokból, hogy a hotel előtt közlekedő villamost szombattól két hétig felújítják - ez annyira tipikus -, de szerencsére arrafelé első nap letudtam a nézelődést. A központba ugyanis éppen az ellenkező irányba vezet az út, és euforikus élmény, hogy újra képes vagyok átlátni a csatlakozásokat, megtervezni az útvonalakat és emlékezni rájuk internet nélkül is. Két és fél nap alatt sikerül kiigazodnom magamtól Brüsszel központjában, gyalog is eltalálok bárhová; idejét nem tudom, mikor éreztem utoljára ilyet.

Amint az lenni szokott, utazáskor néhány fontos kellék minden igyekezetem ellenére otthon marad, miközben biztosan akad egy-két utólag feleslegesnek bizonyuló darab. Ezúttal egész jól állok, kivéve azt az orbitális buktát, hogy a gondosan betervezett sorozatmaraton - direkt nem hoztam az újonnan beszerzett dvd-ket, mondván, majd a laptop - a külső winchesterem teljes figyelmen kívül és szobai polcomon hagyása miatt meghiúsult. A skála másik végén jobban teljesítettem, csak némi ételt kell majd hazavinnem, de azt is csak azért, mert váratlanul kiderült, hogy van olyasmi a brüsszeli kínálatban, amit megehetek, így hát meg is ettem. De erről majd később.

A hiányokra visszatérve, szombat reggel elindultam az öt percre lévő bevásárlóközpont nagyáruházába, hogy beszerezzem végre a hőn áhított evőeszközöket, illetve fogkefét, mivel mondanom sem kell, hogy az egyesült királyságbeli elektromos fogkefék dugasza nem illik az európai szabványba. Komolyan, hogy nekik miért kell mindig mindent másképp csinálni? Fel nem foghatom. Ráadásul ehhez még adapter sincs, fél órás netes böngészés után találtam egyetlen olyan fórumot, ahol részletesen leírták a szabványbeli különbségeket, de az internetes közösség tagjait meglepően kevéssé izgatja ez az igen bosszantó kérdés. Tegyük fel, hogy nem négy napra jövök, hát nagyon utálnám, hogy hetekig a manuális verziót kelljen alkalmaznom, és nem azért, mert derogál sikálni, hanem mert nem véletlenül tértem át az elektromos verzióra. Meg egyébként is, na, ez már aztán tényleg csak felesleges különcködés a britek részéről. Mondjuk ha vettem volna egy, az europlugot brit háromágúra alakító adaptert, és abba veszek egy olyat, ami a háromágút a brit kétágú, fürdőszobaira alakítja, nem lett volna probléma, de hát ez az angolokhoz híven praktikus megoldás utazás előtt nem jutott eszembe. Az ott motoszkált bennem, hogy vigyek sima fogkefét, hátha nem lesz konnektor a fürdőszobában, méretproblémákra azonban naivan nem gondoltam. Persze a hotelben van hűtő, a tönkrement lámpát kicserélik, mire visszaérek a városból, az áram pedig csak másodpercekre megy el négy-öt alkalommal egy nap, és magától újraindul minden, amikor visszajön, úgyhogy gondolom, egy szavam sem lehet.

Tehát bevásárlóközpont, Carrefour. Kint természetesen minden szürke, párás, nagyon szeles az idő és metsző hideg van, de én Londonban edződtem, tehát az öt perces sétához felveszem a magassarkú csizmát és a Zagabo kabátot, és kisminkelem magam, normálisan, nem három perc alatt félálomban, mint a hétköznapokon általában, majd nekiindulok. Találok mindent, fogkefét, utazó méretű szájvizet, amit ha már meglátok, megveszek, mert a litereset mégsem akartam elcipelni Londonból, és teljes a Galler-kínálat, úgyhogy ott meglehetősen hosszan leragadok ajándékot válogatni. Közben jövök rá, hogy ellenőrizzem az összes típus összetevőit, és a tejet és glutént csak nyomokban tartalmazó étcsokis-mogyoróson annyira fellelkesülök, hogy ötöt be is rakok a kosárba, meg egy előző nap már letesztelt kávésat is, csak hogy biztosítsam a változatosságot. Ezek után sor kerül az ajándékvásárlásra is, a család a legjobbat kapja majd. Sajnos Sean utál mindenféle magot, és a kókuszt sem szívleli, úgyhogy maradok a nugátos alapdaraboknál (mondjuk azok az egykori kedvenceim, rettentő finomak, mindenképpen kóstoljátok meg, ha erre jártok). Személy szerint viszont a kókuszos nugátkrémes-fehércsokisért vérzik a szívem, holott utálom a fehér csokoládét, de ez a kombináció verhetetlen, és egyelőre nem úgy néz ki, hogy valaha ehetek még belőle. Persze reményhal, meg minden.

Újabb ajándékok. Hiába mentettem el minden irányba forgatva, csak és kizárólag oldalt volt hajlandó feltölteni a rendszer, úgyhogy így marad.

Keresd a Noix de Coco-t! (Segítség: citromsárga)

A (Carrefourban hirtelen fejben elkülönített) csokiköltségvetés kimerítését követően elkezdek nézelődni végső küldetésem teljesítése céljából, megtalálom a konyhai részleget, ébred a reményhal, habverő, konzervnyitó, igen!, tortalapát, kések, a lelkem egyre jobban repes, és akkor igen!, ott jobbra fent megtalálom! Műanyag kanál, villa és kés! Ugyan húsz darabos a csomag, de az előző esti hiábavaló keresgélés után úgy érzem, ez már csak a száz egyötöde, és 1,90-ért igazi vásárt csinálok, máris landol egy csomag villa és kanál a kosaramban, vége a nomád életmódnak. Immár megnyugodva elindulok csendes ásványvízért, minek örömére sikerül extrán szénsavasat vennem, mert nem, még mindig nem tudok sem franciául, sem hollandul - bár valljuk be, az "intensement" szóra gyanút kellett volna fognom, a színkódok keverése viszont csak arra jó, hogy összezavarja az embert, így az Evian után szabadon megveszem a piros kupakos üveget. Nagy hiba.

Ezen az sem segít, hogy a kasszánál franciául folytatom le a teljes párbeszédet, és még értem is, amit kérdeznek tőlem. A párizsos (ez kisbetű?) táskámmal és a londoni látványosságokkal díszített bevásárlószatyrommal mondjuk kicsit feszengek, kellene már az a brüsszeles (szintén...?) táska, attól komformabb turistának érezném magam. De tényleg kell, ez az egyetlen dolog, amit terveztem venni magamnak, mivel a párizsos kissé megroggyant már a használatban.

Délután kisüt a nap, úgyhogy a hétvége megtervezése után felkerekedek egy kis városnézésre. Estére kinézek egy szórakozóhelyet, ami egy metrómegállóra van tőlem és nagyon ígéretesnek tűnik, vasárnapra marad egy ingyenesfizessamennyitgondolsz városnéző túra, délutánra pedig az Atomium, amely szintén az én metróm vonaláról megközelíthető. Hétfőre hagyom a képregénymúzeumot és a Parlamentáriumot, legalábbis elméletben. Offline térkép elmentve, metró- és villamosvonalak kinézve, megjegyezve. Csak ekkor jövök rá, hogy a képregénymúzeum a hoteltől tíz perc gyaloglásra van, így a Grand Place felé útba ejtem. Mire a központba érek, beborul az ég és lehűl az idő, de még ez is kispálya az összes éghajlat valamennyi arcát egy nap alatt produkáló londoni "tavaszhoz" képest, szemem sem rebben, esernyő nincs is nálam. Közben tíz évvel ezelőttről felismerem a főtér nagy épületei mögött kígyózó, szűk kis utcákat az éttermekkel és szuvenírboltokkal, kezd összeállni a kép. Fényképezés után elindulok táskavadászatra, és megtalálom a tökéletes darabot, amelynél újabb és tetszetősebb dizájnt csak egy helyen látok később, viszont drágábban, így összességében nagyon jól járok.

Beszippant, mint az örvény :)

Egy kilométeres embersor mögött felfedezek egy népszerű sültkrumplizót, ami a belga csoki mellett egy újabb, számomra tiltott belgikumot (?) árul. Az állandó levesből és nyers fogásokból álló étrend miatt szinte fáj a sült étel illata, de tovább megyek a Manneken Pis irányába, legalábbis ekkor még azt hiszem. Minden igyekezetem ellenére sikerül eltévednem, nem is értem, mi történik, megyek oda-vissza, a fenébe, eddig olyan jól ment ez a térképezés, de nem, semmi, teljes blokk, pók a falon, úgyhogy amikor rálelek egy villamosmegállóra, legyőzötten lekullogok (igen, itt a villamos a föld alatt (is) megy, egyelőre nem sikerült kiderítenem, hogy miben más, mint a metró, mert az meg ugye Pesten meg Párizsban is megy a föld fölött is), innen már egyenes út vezet haza. Éhes és fáradt vagyok, úgyhogy táncolás helyett bekucorodom a tévé elé a maradék normális ételre emlékeztető muníciómmal és filmet nézek. Talán ostoroznám magam érte, ha sokszor döntenék így, de az az igazság, hogy egy jó kis pihentető semmittevés (na, megérkeztünk) ugyanúgy hiányzik a mindennapjaimból, mint a buli, úgyhogy most ezt a sorrendet választom.

Botanique - itt lakom

 

A képregénymúzeum, egyelőre kívülről

És a főszereplők, itt nem csoki, hanem képregény formájában.

  

Megérkeztem

A jegesmaci helyében én sem ereszteném.

Á, nem is néz ki jól...

Ma reggel verőfényes napsütés fogad, amikor fél 8-kor kivakarom magam az ágyból, hogy időben odaérjek a 10 órakor kezdődő városnézésre, amire tegnap sikerült regisztrálnom, és ami - mint utóbb kiderül - valójában 10.30-kor kezdődik, de ugyan kinek kell az a plusz fél óra alvás, amikor a jéghidegben várakozva is eltöltheti, nem igaz? Az "ingyenes", spontán szerveződő túra koncepciója nagyon tetszik, bár biztosan csak nekem új, de a hétvégén pangó Couchsufinges programok híján nagyon megörülök ennek a random összeverődő emberekkel való találkozónak. Van itt építésznek tanuló olasz lány, dél-afrikai család, ahol a lány Leidenben tanul, és az őt meglátogató szülőkkel közös kirándulást tesznek most Brüsszelbe, illetve egy Birminghamből érkező japán csoport, meg egy Londonban élő magyar ex-fordító :). A túra nagyon érdekes, rengeteg dolgot megtudok, amit négy nap alatt biztosan nem lett volna időm felfedezni, például hogy a Camino útvonala áthalad Brüsszelen, hogy a tőzsde mint olyan belga találmány, hogy két helyen áll még a középkori várfal, hogy Brüsszelnek korábban volt egy folyója, de beépítették és föld alatti csatornarendszerré alakították, csupán egy helyen rekonstruálták a vizet a 19. századi építkezések során feltárt eredeti mederben; hogy a folyója miatt volt Brüsszel olyan fontos kereskedelmi központ, és az egykori fő kereskedelmi útvonalon találjuk ma is a legjobb éttermeket (a fáradt utazók legnagyobb örömére); hogy hová nem szabad beülni, hogy melyik sültkrumplizó nagyon jó, hogy a Neuhaus legelső csokoládéboltjában még ma is a család korábbi tevékenységéből fennmaradt gyógyszertári szekrényekben kínálják az első osztályú csokoládét, és hogy a csokoládéházak (pl. Leonidas, Neuhaus, Godiva, Galler) melletti elköteleződés pont olyan, mint a focicsapatok iránti rajongás - mindenki egyetlen egynek fogad hűséget, és minden kilengés árulásnak számít. Ezt csak megerősíteni tudom, mindig a Galler, örökkön-örökké :). Ami nekem nem volt újdonság, az az, hogy a képregény jellegzetesen belga műfaj, és Tin-Tin, illetve Lucky Luke mellett a Hupikék törpikék világa is innen származik.

Messze vagyunk még az Atomiumtól, Törpapa?
Most már igen.

Süt a nap!

Én és a liege-i gofri egy képen, jeeee.

Manneken Pis

Ízelítő a falfestményekből

Középkori folyómeder

Delirium kávéház, több mint 3000 féle sörrel és egy Guiness-rekorddal

És az egyenlőség jegyében a Janneken Pis :)

A legjobb orvosság minden bajra, gyógyszertári szekrényekből.

Induláskor egyébként a tiltólistán szereplő ételek (lényegében minden, ami boltban megvásárolható) közül a chipset választom, hogy délután egy óráig ne haljak majd éhen. Kis csomagot veszek, már itt is van ilyen - másfélszer annyi van benne, mint a brit verzióban, lényegében egy nagy csomag felének felel meg, de az igyekezet mindenképpen dicséretes. Mire végzünk a városnézéssel, és Camille, a túravezető lebeszél az Atomiumról, eldöntöm, hogy márpedig én megkeresem a tegnapi kilométeres sort generáló sültkrumplizót és veszek magamnak egy adagot, mert nem bírom tovább. Az intuíciómra hagyatkozva és a papírtölcsérekkel szembe jövők sűrűsége alapján rovom a macskaköves kis utcákat, néhányat felismerek tegnapról, majd egyszer csak belebotlok a Galler márkaboltba. Bár sok babér számomra itt nem terem, rendíthetetlenül bemegyek. A pultnál tábla hirdeti, hogy bátran kérdezzük az eladókat az allergénekről, mivel folyamatosan fejlesztik a recepteket, így érdemes mindig ellenőrizni, mivel szolgálhatnak. Persze a súlyos laktózérzékenység a Galler márkaboltban olyan, mint űrsétára indulni szkafander nélkül, de a gofris-pralinés-sültkrumplis-csokoládéfondüs-palacsintás kirakatok hatására már ölni tudnék bármiért, ami ezekben az üzletekben kapható. A kirakatból macaronok mosolyognak rám, és mivel az elmúlt napokban kiálltam a tojásfehérje-próbát, csak a tej a kérdéses. Előttem brit turisták közlik a nagyon kedves eladóval, hogy kifejezetten ajánlották nekik a Gallert, az ismerősük a lelkükre kötötte, hogy a ez a legjobb belga csoki, azt meg kell kóstolniuk, amire nem tudok mást, csak bőszen bólogatni. Meglepő kérdésemet (tejmentes macaron? vaj van a közepén...) és kínjaim rövid ismertetését követően kapok ajándékba egy 85% kakaót tartalmazó pralinét, ami számomra is ehető. Továbbra is elkötelezett Galler-hívő maradok :).

A desszert után jöhet a főétel, eltalálok a megfelelő helyre, épp egy rövidebb sor végére csatlakozom rá, így "csak" tíz percet kell várnom a jéghidegben a sültkrumplimra. Egy féltégla súlyú tölcsérrel a kezemben indulok haza, az út metróval és villamossal összesen tíz perc. Ez aztán az élet. A krumplit még további húsz percig gyűröm, és még este 11-kor sem vagyok éhes. Meg rosszul sem. Néha csak annyira jó "normálisnak" lenni, nem másnak, nehéznek, furcsának, rendszeridegennek, számkivetettnek.

Délután a három napitöbb hónapos alváshiányt pótolom, az Atomium legközelebbre marad, mivel biztos vagyok benne, hogy lesz még alkalom, beleszerettem ebbe a városba. Ráadásul a városnézés során megérintettem az erre hivatott szobor mását (mert az eredetit renoválják, de a babona nem ismer határokat), úgyhogy most már egyértelmű, hogy visszatérek még Brüsszelbe. Camille továbbá felhívta a figyelmünket a falfestményekre, amelyek a város több pontján megtalálhatók, és a hagyományokhoz hűen képregényjeleneteket ábrázolnak, a kivitelezésüket megszervező cég honlapján pedig megtalálható az összes ilyen cím, amelyeket képregénytúraként végig lehet járni, ráadásul útba esik a képregénymúzeum is, így megvan a holnapi bővített program. Lehet, hogy a Parlamentárium is legközelebbre marad, és tartok majd egy EU-túrát. Hihetetlen, hogy meg tud lepni az élet. Az olcsó jegy miatt választottam Brüsszelt, kissé randomnak is éreztem, hogy most miért pont ide, csak hogy ne Londonban legyek, de jobb helyre nem is tévedhettem volna. Talán hamarabb a szívembe lopta magát, mint London, utóbbi pedig az elmúlt pár hónapban erős aknamunkával kezdte ki az elkötelezettségemet. Az okokat - többek között - lásd fent. Kontinentális Európa kell nekem, itt olyan vagyok, mint hal a vízben, míg Londonban minden valahogy pont az ellenkezője annak, ami számomra természetes. Nem csalódtam benne, csak nehezen élhető. Meglátjuk, mi lesz ebből.