Tervek

Mivel a "te vagy a világ legjobb anyukája" feliratú anyák napi lap - szakadékméretű kognitív disszonanciákat könnyedén áthidalva, e mondat valóságtartalmától teljesen függetlenül - úgyis az anyukánál landol, úgy döntöttem, hogy a család helyes pályára állítása után végre magamra koncentrálok, és írok is egy bejegyzést a közeljövőbeli terveimről. Először is, alig várom, hogy jöjjön a tavasz, de sajnos hiába kellene már hivatalosan is itt lennie, a tegnapi, sűrű felhőréteg mögé bújó és dementortámadást idéző körülményeket (elsötétedés, leheletet kirajzoló, dermesztő hideg) teremtő részleges napfogyatkozás után március 21-én süvítő szélvész mellett legfeljebb hetes fokot bírt mutatni a hőmérő, ami némi aggodalomra ad okot a reménykedés tekintetében.

Éppen ezért a húsvéti hétvégén - már csak két hét, számolom vissza a napokat - az innen mediterrán éghajlatúnak tűnő Brüsszel felé veszem az irányt az Eurostarral, és lesz négy teljes napom háborítatlanul, gyerekmentesen, gyerekesfelnőtt-mentesen, saját hotelszobában, a Grand Place-tól egy köpésre (mint azt Ágitól megudtam). Bár az úticélt elsősorban a februárban kedvezményes vonatjegyár és a Magyarországon kihasználhatatlan ünnepi hétvége ihlette, alig várom, hogy bevehessem a várost, benevezzek a Couchsurfinges programokra, amelyekről itt, LondonbanMucsaröcsögén a lehetetlen munkaidő és a beutazhatatlan távolságok miatt nagyrészt lemaradok, elmehessek végre egy klubba táncolni, akár lapos cipőben és sportos öltözetben is, énekelhessek a zuhany alatt (na, jó, a tükrökre talán itt is tekintettel leszek...de lehet, hogy nem), és mondjuk tudjak egy nagyot ugrani a szobám közepén vagy megfordulni benne oldalsó középtartásba kinyújtott karral. Ennek már a gondolata is olyan gyönyörűséges, hogy beleremegek. Addig is készül a bepakolandók listája, és nekiduráltam magam újra a franciának, hogy mire odaérek, meg tudjak szólalni. Bonzsúr.

Csak a legszükségesebbek

A húsvéti hétvége a pénteki és a hétfői bank holiday-jel, azaz munkaszüneti nappal egyébként igen praktikusan a két hetes tavaszi szünet kellős közepén helyezkedik el, így az első naphosszat-a-gyerekekkel hetem négy naposra rövidül, és csütörtök este már amúgy is kezdhetem díszbe öltöztetni a szívemet. A második hét végén pedig jön a Londoni West Coast Swing Bajnokság és Workshop, amelyre a pénteket már hónapokkal ezelőtt kikértem, így a második fullos hetem mindössze három napból fog állni, ami még megnyugtatóbb. Ráadásul újabb hétvége vár saját hotelszobában, távol minden zavaró hatástól (Heathrow-nál, London innentől másik végén), rengeteg tánccal, bulival, és remélhetőleg sok-sok valóban felnőtt emberrel, akik végre társaságot jelentenek majd.

Ez a hétvége kicsit zsúfoltra sikerült, mivel már tavaly beiktattuk rá a Sweeney Todd musicalt Emma Thompsonnal az egyik főszerepben (mert olyan jóban vagyunk, hogy mostanában már kéthavonta találkozunk). Erre a táncos hétvége szombatján kerül sor, de sebaj, majd viszem magammal a báli ruhát és a külön erre a célra beszerzett színházi távcsövet.

Az a szokatlan helyzet állt elő az elmúlt két hétben, hogy honvágyam lett, tavaly július óta először. Bár az otthoni közállapotok egyáltalán nem hiányoznak (az itteni tényleges nyitottság szinte tapintható, minden nyomasztó részlet ellenére ez az ok, amiért itt élek), azon kívül minden másra nagyon vágyom Magyarországról. Főként a barátaimra, akik mind felnőtt, a saját életükért felelősséget vállaló, valamint értő és gondolkodó, érzelmileg és intellektuálisan igényes emberek, akik nem szívják a véremet, a levegőmet, az energiámat (mint itt életkortól és munkaidőtől függetlenül szinte mindenki szeretné, ha hagynám), az időjárásra, a napra, ami az esetek jóval több, mint 20%-ában látszik az égen, a húsz percnyi tömegközlekedésre lévő kulturális zsongásra, a megfizethető edzőtermi napijegyre, az egyedülállóan finom, nyers vegán sütikre, na és persze a nagy tesós beszélgetésekre és sminkelésre (normális méretű ablak mellett, természetes fényben!). Minderre, és még sok másra (na meg a szükségszerű ügyintézésre) pedig május első hetében fogok sort keríteni, amikor végre hazautazom. A formai megvalósításon még gondolkodom, de nagyon elszánt vagyok, hogy minden beleférjen.

Miután a karácsonyt végigdolgoztam, és egyébként is eléggé kiszúrtam magammal az előző félévben, tavaly nyár óta ezek lesznek az első igazi szabadságok, így talán érthető, hogy kissé az energiatartalékaim végén járok, és már alig várom őket. Haverok, buli, Fantabiogyümölcslé, jövök!