Változás

Nos, amint az a képekről már látható, kedden reggel sikerült a gyíkunkkal (avagy rendszertani azonosítását követően "szakállas agáma" :), angolul csak lizard, legalábbis a család szerint) farkasszemet néznem, amikor kiléptem a szobámból, de mondhatnám, hogy mit nekem az ilyesmi, amikor előző reggel az egyik elkóborolt potenciális főfogása pihent az ágyam mellett. Alice később bevallotta, hogy még szombaton kiszökött egy szöcske a kezei közül, annak sikerült a szobámban landolnia. Gondoltam is, hogy mi jöhet még... hát, jött a kedd reggel. A kedd esti, Mr. Beant meghazudtoló szakértelemmel és kb. örökkévalóságnak tűnő idő alatt elvégzett etetést követően szerdán nem bírtam rávenni az urat, hogy kijöjjön a szekrény alól, és nem volt az a pénz, hogy én megint elkezdjem az orra előtt lobogtatni az élő szöcskéket (vagy tücsköket, angolul locust, de nem ciripel), hátha álmosan hajlandó kinyújtani a nyelvét egy után, mire engem már hatszor levert a víz. Ma reggelre így szerencsére már elég éhes volt ahhoz, hogy ott ácsingózzon az ajtóban, amikor felkeltem, úgyhogy jóval simábban, és részemről kevesebb ugrálással sikerült 3 szöcskét feltálalnom neki. Önmagát meghazudtoló gyorsasággal vetette rá magát a táplálékára, bár sajnos ez sem segít azon, hogy bűnrészesnek érzem magam gyilkosságban, ráadásul végig kell néznem a kivégzéseket. De biztosan ezt is szoknom kell.

Ám nemcsak a helyi - "helyi" - állatvilág, hanem a takarítás is meglepő izgalmakat tartogat. Látjátok, mondtam, hogy nem viccelek, ez, kérem, itt az élet sűrűje! Komolyan, nem értem, de valahogy bárhová megyek, én mindenkinél higiénikusabb vagyok, pedig hát aztán.... de rájöttem, hogy a tisztaság és a higiénikusság az kettő, mert persze nincs mindig ideje az embernek pormentesen tartania a lakását (pláne a házát), de hogy miben képesek élni emberek tartósan, az elképesztő. Kutya van, ugye, így már messziről kiszúrtam, hogy a kanapék (is!) telis-tele vannak kutyaszőrrel, pedig elvileg kitakarítottak az érkezésem előtt. Több sem kellett nekem, és amikor Alice szólt, hogy majd a kanapéhuzatot is kiporszívózhatnám, majd mondtam, hogy már megtörtént, teljesen odáig volt meg vissza, hogy ezt már szereti, ezt az attention to detail-t...hát, nem tudom, én le nem bírtam volna ülni arra a huzatra, kiverte a szemem a sok kutyaszőr, nem igazán kellett részletesen szemügyre vennem, hogy rájöjjek, ez bizony porszívózásra szorul. Nem akartam mondani, hogy az volt az első, amit letakarítottam, és ilyen téren bármikor számíthat a gyenge-közepes OCD-mre. Ma pedig önhatalmúlag wc-kefét és Domestost is beszereztem, azt pedig, hogy miért volt ezekre égető szükség, mindenkinek a képzelőerejére bízom.

Korábbi tapasztalataim körén kívül esik továbbá a szárítógép és a mosogatógép használata (úgy tűnik, a Tibor Fischer regényeiben megjelenő posztmodern jegyek mellett is van még mit elsajátítani, sosem gondoltam volna...), na meg az olyan mosógép üzemeltetése, amelyik nem mossa be a tartályból a mosószert... így aztán hiába konstatáltam mosás előtt, hogy remek, van mosópor a rekeszben, sajnos a második adag mosás előtt még egy szem nem hiányzott belőle, úgyhogy kezdhettem elölről az egészet - mármint miután lefutott a sima vízben kimosott ruhák már elindított szárítóprogramja, mert természetesen ebben az esetben is sikerült dobnom egy adapter nélküli hajmosást... (igen, tudom, szerintem is le kellene tudni állítani a programot, vélhetően le is lehet, de egyik gombra sem reagált a gép, hiába nyomkodtam, csak szárított tovább rendületlenül).

Meglepetések még: 1) a kedvenc sorozataim letöltőoldalait természetesen letiltja a Sky wifije - éreztem, hogy valami lesz, annyira éreztem -, úgyhogy máshogy kell megoldanom a beszerzésüket; 2) ma a szomszédból német szót hallottam, így ha sikerül esetleg szorosabbra fűzni a - jelenleg nem létező - kapcsolatot velük, a tervezett francia és holland nyelvtanulás mellett akár a némettudásomat is fejleszthetem első kézből; 3) itt kizárólag a kartont és a műanyag üvegeket hasznosítják újra, és mindenem belesajog, amikor a műanyagokat, üvegeket, fémeket és más papírokat a vegyes szemétbe dobom; szinte égeti a sejtjeimet az egyre növekvő szénlábnyom - hogy lehet, hogy ez jobban működik Magyarországon?; és végül 4) a biosavanyúkáposztalé-vadászat eredményeként a magyar Biopont termékét a közreműködésem révén - és egyelőre nekem :P - fogják exportálni az országba, ráadásul egy hozzánk közeli, Fornettit áruló bolt felveheti az állandó termékei közé, és mindezt az itt - mellesleg el nem érhető termékekre - elérhető árak feléért. Legalább lesz ürügyem bemenni a Fornetti-boltba... legalább nézelődni és szaglászni. Nem mindenki tudja, de az a lényeg, hogy nélkülözhetetlen most számomra ez a nedű, és madarat lehetett volna fogatni velem, amikor kiderült, milyen jó üzletet csináltam/-unk. Végre valami működik, ha már a telefonomra gyalázatosan ráfizettem...és még mindig. (Tanács mindenkinek: Telenort ne!)

És van még valami. A mozi. A mindenek alfája és omegája. Otthon mindig zavart, hogy a legújabb bemutatókról, eseményekről, fesztiválokról lemaradok, és Londonban mindig minden és mindenki megfordul a fontosabb premierek kapcsán. És ez igaz is, ám egyúttal az is tény, hogy amióta megérkeztem, fájdalmasan szembesülök az itteni korlátokkal - bánt, zavar, feszít, hogy itt nem láthatom a Fehért istent, Myazaki utolsó remekét, a Szél támadot, és számos olyan filmet, amelyet otthon készültem megnézni. A legnagyobb probléma viszont az, hogy hiába szerettem volna nagyon megnézni mindet otthon, az utolsó két hónapban a pakolás helyetti, last-minute francia kertmozit leszámítva egyetlen mozira sem jutottam el. És ez nem mehetett így tovább. Persze a valóság itt is közbeszól, mert az olcsó mozijegyet 7.50 fontért vesztegetik az eldugott, félig művész jellegű, Magyarországon két hónapja adott filmekkel (és persze nálunk nem látott, brit független filmekkel) operáló és a kínálatán kb. napi 3 filmet tartó moziban, úgyhogy arra a következtetésre jutottam, hogy amikor hazamegyek, tuti, hogy előre megfontolt szándékkal elkövetett  láncmozizást fogok végrehajtani.

Elképesztő egyébként ez az élményzúdulás alig néhány nap alatt, bár nem ismeretlen - tavaly Párizsban volt szerencsém hozzá, amikor jegyet nyertem a Roland Garrosra, és az még csak kezdet volt. Rafa-szülinapra jegyet nyerni, aztán még látni élőben játszani is, majd a begördülő tortára együtt énekelni a Happy Birthday-t/Feliz Cumpleanost, az azért nem olyasmi, ami gyakran megesik velem. A többiről nem is beszélve - ahol ez csupán a bemelegítés, ott azért sejthető, hogy nem eseménytelen az élet ;). Most is ez van, néhány nap alatt rengeteg, rengeteg élmény, a felét sem tudom leírni - például a Victorián állomásozó buszok wifijének meghackelését - ez történik akkor, amikor nem az íróasztal mögött tölt az ember napi 12 órát, hanem él :).

Igyekszem azért nem úgy írni, mintha én lennék az első ember, aki kijött Londonba, vagy mint az újdonsült anyuka, aki úgy beszél a babájáról, mintha csak az övé produkálná az egyébként minden csecsemő életében jellemző jelenségeket. Tisztában vagyok vele, hogy ez az én életem, az én "gyerekem", és nekem különleges, főként az előzmények miatt, így lehetetlen, hogy ennek a jelentőségét mindenki ugyanúgy átérezze, ahogy én teszem, ezért megpróbálom a feltehetően közérdeklődésre számot tartó részleteket megosztani, amelyek nem feltétlenül London-specifikusak, csupán izgalmasélet-specifikusak :).

Ennek jegyében az elutazásom előtti este Hugh Laurie koncerten voltam - lényegében emiatt nem utaztam korábban. A tavalyi fergeteges bécsi zenélés, majd autogramosztás közben fényképezés után kérdés sem volt, hogy ott akarok lenni Pesten, hiszen nekem az a nagybetűs zene, így a 8. sorba kiküzdött jegyemről nem voltam hajlandó lemondani. Ha lehet, még jobban lebontottuk a koncertterem falait, mint tavaly, és végre lehetett táncolni, itt aztán nem udvariaskodott senki, a 3 ráadásszám középső darabja pedig - mint mindig, most is - a Changes című dal volt, számomra ezúttal igen aktuális mondanivalóval.



Korábban nagyon tartottam a változásoktól, de az elmúlt két évben - sok mindennel együtt - ez is megfordult, és bár drukk volt bennem, nagyon vártam is a "mást". A bankszámlám fenntartásán kívül volt még egy éles emlékem 8 évvel ezelőttről, mégpedig az angolok egyéb kultúrák és képviselőik iránti érdeklődésének teljes hiánya, ami akkor nagyon megdöbbentett, most azonban már tudtam, hogy mire számítsak. Kérdeznek, persze, kedvesek, előzékenyek, udvariasak - és ezek nem lebecsülendő tulajdonságok -, de nem érdeklődnek az igazi lényeged iránt... nem érdekli őket például, hogy mit jelent a neved magyarul, vagy hogy miért okoz gondot helyretenni, amikor azt mondják, hogy "half seven", és persze nem 6.30-ra gondolnak; ők a hozzájuk való hasonlóságot keresik, nem csodálkoznak rá a sokszínűségre, a számukra szokatlanra, nem izgatja őket, miközben ez belőlem zsigeri érdeklődést vált ki. Én mindig tudni akarom, hogy mi van a "más" mögött. Ma már persze egyáltalán nem bánt, mert tudom, hogy ezt tőlük nem várhatom, és ez így van jól. Szerencsére nem is kell tőlük várnom, mert közben egész lettem, és nem függök mások megerősítésétől - valamint a szívemnek olyan kedves, kölcsönös baráti kapcsolatokról is tettem már említést, és továbbra sem győzőm hangsúlyozni a jelentőségüket :). A kultúra olyan, amilyen, engem ettől még - vagy éppen emiatt - továbbra is érdekel, másfelől pedig igaz, hogy a hentestől nem csak egyszer, hanem most már mindig ingyen kapom a félretett biocsirke-aprólékot, és amióta megjöttem, csak segítőkészséggel találkozom. Tudom, hogy jön még a neheze, de töredéke sincs bennem az ilyenkor szokásos - és az indulás előtt erőteljesen jelenlévő - kételyeknek. Itt és most jó, és ez jóval több, mint amit eddigi életem során többnyire elmondhattam magamról :).